KÜLÖNB?

Részletek
Megjelent: 2020. június 06. szombat, 18:49

Tiszáné Gneth Gabriella írása

 

Az utóbbi időszakban figyelve az egyes emberek magatartását, egymáshoz való viszonyulását a járványhelyzetben és egyéb helyzetekhez, egyre csak az alábbi gondolat jutott eszembe: „egymást magatoknál különbnek tartsátok!”

Vélemény-hadjáratoknak vagyunk tanúi a mindennapokban társadalmi szinten, és talán saját környezetünkben vagy magánéletünkben is. Esetleg mi is beszállunk a harcba. Amivel nem is lenne baj, ha a probléma lenne a középpontban, hiszen a vélemények ütköztetése és dolgok megvitatása szükséges és helyes dolog. De ez valami más. 

Nem csak a vitázók vélt „szakértelme” vet fel kérdéseket, bár számomra mulattató, amint „szakértők” álláspontjuk alátámasztásához keresgélnek és posztolgatnak, vagy küldenek el különböző „hiteles forrásból származó” véleményeket. Hanem a mód, ahogyan ezt teszik! Önérzetük és önigazságuk teljes tudatában nyilatkoztatnak ki dolgokat. Teszik ezt úgy, hogy rendelkezésre álló eszközeik mellett ténylegesen ellenőrizhetetlen forrásokra támaszkodnak.

Miért érzünk arra kényszert, hogy mindent felülbíráljunk?  Jobban tudjunk dolgokat, mint azok, akiket érint, és akikre tartozik?

Ennél csak az a szomorúbb, amikor még Istent és a hitet is belekeverik ezekbe a szituációkba, önmaguk igazolásáért. Pedig gyakran elég lenne egy kis alázat és a józan ész.

Itt van mindjárt a vonat. Már a pályaudvarra érve, és a vonaton is többször is elhangzik a hangosbemondóból, hogy milyen feltételekkel lehet igénybe venni a szolgáltatást (pl. a dohányzás tiltása, vagy a védőmaszk használata). Mégis mindig vannak, akik úgy gondolják, hogy bár a szolgáltatásra igényt tartanak, de a feltételeket nem hajlandók teljesíteni. Ők önkényesen felülbírálják a szabályokat. Hidegen hagyja őket az, hogy ez a többi utazót hogyan érinti.

Éppen tegnap voltam „olvasó tanúja” egy hetyke véleménynek, amelyben a közzé tevő személy azt taglalta, hogy ő nem fél találkozni másokkal, és nem fogja betartani a szabályokat, és ezért ő bizony egy hosszú biciklitúrán vett részt a minap.

Megdöbbentő volt számomra, hogy közben fel sem fogta, hogy a szabályok betartásának semmi köze a félelemhez. Hiszen nem erről szól, hanem arról, hogy 1. önkényesen felülír-e egy mindenkire kötelező szabályt, 2. képes-e mások védelmében magát korlátozni.

Mindkét esetben az önuralom, az önkorlátozás készségének hiánya volt az igazi kérdés.

Ez a magatartás messzebbre mutat. Milyen példát ad a szabályokhoz nem alkalmazkodó felnőtt, szülő, vezető vagy főnök? Hogyan várjuk, hogy a következő generáció meghallgasson minket, vagy értékelje azt, amit kap, ha mi magunk nem mutatunk tisztelet?

Lesajnálunk, felülbírálunk, figyelmen kívül hagyunk embereket és dolgokat. Az eseményeket a saját hasznunkra alakítjuk, és nem érdekel minket az, hogyan érint ez másokat, a szűkebb vagy tágabb családot, közösséget, társadalmat, vagy milyen hatással lesz az rájuk.  

Mi jobban tudjuk.

 

De mit is mond az ige a Filippiekhez írt levél 2. rész 3. versében?

Egyszerű fordítás szerint:

„Ne irányítson benneteket az önzés, irigység vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!”

Csia Lajos fordításában („A puszta létnél többet”)

„Semmit se tegyetek versengésből vagy hiúságért, hanem mindenben alacsony helyzetre törekedve egymást magatok felett állóknak tekintsétek…”

Új fordítású Károlyi Bibliában:

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;”

 

A kérdés tehát nem az, hogy különb-e, hanem hogy:

- én minek tartom?

- hogyan tekintek rá?

- mit látok a másikban?

- mit akarok látni benne?

A valódi kérdés: hogyan döntök a magatartásomról valakivel kapcsolatban?

Nem azt mondja az ige, hogy mérlegeld, a másik különb-e nálad, vagy jobban ért-e hozzá, vagy helytállóbb-e a véleménye, hanem azt, hogy nem lehet ez a szempont.

TE uralkodj magadon, és másokra alázattal tekints.

Miről is szól ez tulajdonképpen? Számomra a tiszteletről. Adni és kapni ilyen egyszerű. Partnerként, tisztelt személyként tekinteni valakire csak a döntésünkön múlik. Meglátni benne az isteni részt, azon múlik, hogyan akarok rá nézni.

Milyen könnyű is lenne az életünk, ha mindenki be tudná tartani legalább egy kicsit ezeket a szabályokat. Nem kellene a hírekben tönkrement életekről, erőszakról, zavargásokról vagy háborúkról hallanunk. Közösségeinkben nem lennének hatalmi harcok, klikkek és irányzatok. Ha mindenki ezzel az indulattal fordulna a másikhoz, mennyivel nagyobb lenne a bizalom, a megértés és a támogatás.

Nem választhatnánk ezt?

  Utazás közben az ablakon kinézve azt láttam, hogy nagy sötét, vastag felhők uralják az eget, egymással is hadakozva, ígérve az égi háborút. Nem egységesen fedték el a kék eget, hanem kisebb nagyobb felhőrészekre tagolódva. Kevés helyet hagyva a kék, tiszta égboltnak. Nagy felületen elterülve és csak itt-ott engedték látni a fényt, csak néhány helyen tudott áttörni a napsugár. Azonban ezeken a részeken csodálatos fénycsóvák nyúltak le a földig, néhány foltban megvilágítva a ragyogó tájat.

Ez a kép azt tanította nekem, hogy gyakran bennünk, emberekben is legalább ekkora harci felhők gomolyognak, nem sok teret hagyva a világosságnak vagy a józan észnek. De a fénycsóva mégis reményt ébreszt, talán még sincs minden veszve, és képesek vagyunk olykor-olykor a fénynek teret engedni.

Vonaton Budapest és Miskolc között, 2020. június 6-án.