...fontos lehet...

Balog Miklós KIK VAGYUNK MI BAPTISTÁK?

Részletek

Megjelent: 2020. május 09. szombat, 08:46

A „baptista” szó: bemerítéssel (víz alá merítéssel) történő keresztelést jelent.

A minden keresztény felekezetet magába foglaló kereszténység szent alapkönyvében, a Bibliában nincs olyan történet, amelyben hit nélkül megkereszteltek volna valakit. (Lásd: utószó.) Ezért csak olyanokat keresztelünk, akik már képesek arra, hogy higgyenek. Mivel pedig egy csecsemő nem képes hinni, megvárjuk, amíg erre képes lesz. De addig is türelmesen tanítjuk a felnövekvő gyermeket és mindenkit arra, hogy tudjon hinni. „A hit –...ugyanis – hallásból  van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” – olvassuk a Biblia Római levelében a 10. rész 17. versben.*

Egyébként az ily módon való keresztelkedésre maga Jézus Krisztus, a kereszténység alapítója adott példát és parancsot.

Ő maga mondta mielőtt saját kérésére őt Keresztelő János víz alá merítéssel megkeresztelte: „...az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot” (Máté 3,15). Így adta a példát. A parancsot pedig így:

 „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

______________

*Minden további dőlt betűs idézet is a Bibliából való, rövidített hely-megjelöléssel, melyben a könyv vagy levél neve után az első szám a fejezetet, a második a megfelelő verset jelenti.

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet,

megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28,18-20).

Kiben kell hinnie annak, aki Jézus példáját és parancsát követni akarja? Abban a Jézus Krisztusban, aki – mint a túszokat és mint túszokat – kiváltott bennünket bűneink rabságából azzal, hogy a legnagyobb váltságdíjat, saját életét adta halálba értünk. Ő a mi nagy Szabadítónk. Már földre születése előtt ezt üzente Isten a nevelő apjának, Józsefnek: Feleséged „Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből” (Máté 1,21). A „Jézus” név ugyanis azt jelenti, hogy szabadító. 

Őbenne kell hinnünk, speciálisan pedig abban, hogy Ő kereszt-halálával kifizette bűneink váltság-díját. Ha mi ilyen sokba kerültünk neki, akkor bűneinket –   amik az ő halálát okozták – megbánjuk és elhagyjuk. Elhagyjuk, mert: „Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?” (Róma 6,2.) Meghaltunk a bűn számára. Mit tud kezdeni egy halottal a bűn, vagy annak gerjesztője, a Sátán?

„Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?” Tehát az ő váltsághalálába. „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk” – mondja a Biblia (Róma 6,3-4).

E fenti biblia-versek legalább két fontos dologra utalnak:

Az egyik: a víz alá merítés a halált, régi életünk eltemetését ábrázolja ki. Halálba adjuk bűneinket, mulasztásainkat, régi rossz szokásainkat.

A másik, amit a bemerítés keresztsége jelent: a vízből való kiemelkedés a feltámadást egy új életre, mely már az örök élet földi szakasza.

E mondatnak még a nyelvtani szerkezete is mutatja a keresztség igazi célját. Ez ugyanis egy célhatározós mondat. Tehát meghatározza a keresztség célját: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba... – MI CÉLBÓL? – hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból... úgy mi is új életben járjunk.”

A keresztelés tehát nálunk messze több, mint valami hagyományos egyházi szertartás vagy népszokás, mert látható eredménye van: az új élet. Akinek nincs új élete, annál nem érte el a keresztség az igazi, Istentől rendelt célját, függetlenül attól, hogy csecsemőként vagy felnőttként keresztelték. Sőt, még attól is függetlenül, hogy ehhez kevés vagy sok vizet használtak-e.

Kedves Olvasónk! Egyetlen kérdésünk van Önhöz: van-e új élete? Hogy mit felel erre a kérdésre, abból saját-maga is eldöntheti, hogy bármilyen egyházban, bármilyen módon keresztelték: elérte-e az életében azt a célt, amit Isten szánt ennek a szertartásnak?

Ami a keresztséget illeti, azért fejtettük ki bővebben, mert baptista nevünk jelentését és tartalmát az emberek döntő többsége nem tudja. Összefoglalásul még egy rövid verset is közlünk: Mint minden másról,

„A keresztségről is lehet

vitázni jobbra-balra,

de nélkülözni nem szabad,

mert ez Isten parancsa.

Urunk megtette, s mondta is,

példát mutatva ebben.

Tartalmat, formát nem lehet

kiábrázolni szebben.

Vele vitázni vereség,

fölösleges, hiába,

mert Néki soha semmiben

nem volt vesztes vitája!” *

    (Márk 11,30-33)

___________

^*Lehet vitázni c. vers.  Balog M.: 4. Kéve c. kéziratos gyűjteményéből.

A baptista egyházat nem tartják ún. történelmi egyháznak, holott ugyanabban a korszakban keletkezett, mint a lutheri reformáció, sőt a kálvinit még meg is előzte. Elfogulatlan egyháztörténészek nem véletlenül nevezik a reformáció harmadik ágának.

Hogy mért nem vált – legalább is besorolásában, és megnevezésében – mégsem történelmi egyházzá, annak több oka van. Ezek közül csak kettőt említünk:

1. Főleg a keresztségről vallott és gyakorolt következetes magatartásuk miatt olyan üldöztetéseket szenvedtek, melyek, részben százezrekre tehető kiirtásukkal és ugyanilyen létszámú országról-országra való menekülésükkel magyarázható. Tehát nem tudtak említésre méltó létszámú nagy egyházzá növekedni.
2. A nagy egyházak történészei pedig azért írtak róluk olyan szűkszavúan, mert – hasonlattal élve – melyik vállalat csinál propagandát a konkurenciának?

Révész Imre református egyháztörténész – azonban –így értékelte anabaptista¹ elődeink életét és munkásságát:

„Tanaik a reformáció legforrongóbb éveiben a reformátorokéval vetekvő, hallatlan népszerűségre tettek szert... Voltak évek, mikor kérdésnek lehetett tekinteni, vajon nem anabaptista érte-

________________

¹E szó jelentése: „újra-keresztelő” A csecsemő-keresztséget ugyanis a hit hiánya miatt nem tekintették és nem tekintik érvényesnek sem az akkori, sem a mostani baptisták.

lemben reformálódik-e egész Közép-Európa, főképpen a német birodalom, Svájc és Ausztria. Már csak ezért is természetes, hogy az anabaptisták nemcsak a régi egyház, de a reformátori főirányok híveinél sem számíthattak kíméletre.

Ez utóbbiak, az őket támogató állami hatóságok segítségével, itt-ott még túl is tettek amazokon az anabaptisták kegyetlen üldözésében, s a középkori felfogás szerint fegyverrel való irtásában. Az anabaptisták legszebb evangéliumi vonása viszont az a csöndes, alázatos béketűrés volt, amellyel irtózatos üldöztetésük keresztjét hordozták szemüket az eljövendő Messiás-ország dicsőségére függesztve.”

De, ha már a történelmi múltról van szó, idézzük magát Luther Mártont, aki a reformáció kezdetén egészen másként prédikált pl. a keresztségről, mint az akkori és a mostani nagy-egyházak. Íme:

 „A reformáció harmadik, radikális szárnyához tartozó anabaptista mozgalom egy sokszínű irányzat volt a Luther Márton által 1517-ben kirobbantott hitújítás korában... ²

Kevesen tudják – még Luther Márton mai követői közül is –, hogy reformátoruk valaha milyen markáns véleményt hangoztatott a csecsemőkereszteléssel szemben, illetve a hitvalló felnőttek bemerítésének Biblia szerinti helyreállítása kérdésében. Részlet Luther Márton 1521-ben a Máté evangéliuma 8. része alapján elmondott prédikációjából:

»A keresztség senkinek nem segít, nem is részesülhet benne más, csak aki saját magáért hisz, és saját hite nélkül senkit nem szabad megkeresztelni. Ha pedig nem tudjuk bebizonyí- tani, hogy a fiatal gyermekek maguk is képesek hinni, és hogy

^{__________________}

²Békehírnök 2011. 02.13. (Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész cikke)

van saját hitük, akkor az én igaz tanácsom és ítéletem az, hogy

egyenesen álljunk el a csecsemőkeresztségtől — minél előbb, annál jobb —‚ és ne merészeljünk többé egy gyermeket sem megkeresztelni, hogy ilyen balgasággal és szemfényvesztéssel, melynek semmi alapja nincs, Istennek felmagasztalt méltóságát ne gúnyoljuk és ne káromoljuk…« A fenti állítását Luther egy másik jelentős írásában is megerősítette. Részlet Az egyház babiloni fogsága című művének 2. fejezetéből: »Ez okból jobban szeretném, ha a megkeresztelendőket egészen a vízbe merítenék, amint ezt az ige mondja, és a titok jelenti... aminthogy kétségkívül Krisztus is így szerezte azt«.

„A Luther által elindított reformációs mozgalom 1525-re már olyan mértékben radikalizálódott és vált kezelhetetlenné, hogy bizonyos hitvallási kérdésekben, mint például a csecsemőkeresztség ügyében és az egyház-struktúra bibliai alapokra helyezése kérdésében a nagy reformátornak időközben kompromisszumokat kellett kötnie, és egyes korábbi tanításait át kellett értékelnie.”³

Hisszük és valljuk továbbá még a következő bibliai igazságokat is, melyek lényegében megegyeznek a többi protestáns egyház nézetével:

– A Biblia Isten szava, mely tekinthető gyakorlati út-

mutatónak életünk bármely területére nézve. Tehát nemcsak az úgynevezett „túlvilági életnek”, hanem az e-világinak, a mostani életnek a könyve is. Így vall erről maga a Biblia is: „A teljes Írás Istentől ihletett,

és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen

__________________

³Békehírnök 2011.02.20. (Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész cikke)

az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Timóteus – azaz Pál apostolnak Timóteushoz írott második levele – 3,16-17). Ez egy kb. 2000 éves megállapítás, de vannak ennél régebbi vallomások is a Bibliában. Ezek közül az egyik így hangzik: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsoltárok 119,105). – Hisszük és valljuk:

– Isten elküldte fiát, Jézust Krisztust a  Földre, aki Isten létére azért lett emberré, hogy meg tudjon halni miattunk, helyettünk és érettünk. Istenként ugyanis nem halhatott volna meg, mert Isten halhatatlan. (A pogányok még a nem létező isteneket is halha-tatlanoknak tartották.) És azért halt meg helyettünk, hogy halála által bűnbocsánatot nyerhessünk. Továbbá: Miért nem találtunk életet egyetlen másik bolygón sem, miközben a miénk úgy van tervezve, hogy fenntartson minket mind e földi, mind e földön túli élet számára. És „...azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem – hálából – annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15).

Az embernek valamikor Istenhez hasonló örök élete volt, de Isten iránti engedetlensége miatt ezt elveszítette. Azóta halandó az ember. Isten azonban Jézus áldozata által visszaszerezte számunkra az ő isteni életét, az örök életet.  „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta – halálra –, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

Isten ezt az életet

mindenkinek adja,

de csak azé lehet ez,

aki elfogadja.

Elfogadni, átvenni azonban csak ott lehet, ahol ez van, Istennél. Vissza kell tehát menni Őhozzá, haza, az atyai házhoz, az Ő családjához, az egyházhoz. Ahogyan ezt művészi módon a múlt század végi nagy költőnk, Váci Mihály írja egyik kevésbé ismert – hézagosan idézett – versében: 

„Haza, Hozzád, hét hídon át!

.............................

Tévelygésekből Rádtalálni!

Forgatagok, fordulatok

fergetegéből csak Feléd!

..................................

Kötöttségekből szabadulva

.....................................

Hitegetések hálójából

kivetődni a hit partjára!

Utánad ezer út után!

...............................

Haza, Hozzád, hét hídon át!”

Ezt a hazamenést nevezi a Biblia megtérésnek.

Mit eredményez a megtérés az ember életében? 

Azt, hogy többé nem a világ – általában rossz – szokásaihoz igazodik, hanem megváltozik a gondolkozása, egész szemléletmódja és életmódja. Meg tudja ítélni, hogy mi az Isten akarata az ő életében: hogy „mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róma 12,2).

Minden embernek szüksége van megtérésre, mert új életet csak Istentől, a vele való közösségben kaphat az ember, amint ezt a Biblián alapuló Baptista hitvallás is állítja: „Hisszük, hogy Isten a hittel hozzátérő embert igéje és Szentlelke által újjászüli, újjáteremti.” És ezt Ő már több mint kétezer évvel ezelőtt így ígérte a hozzá megtérő embernek: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek” (Ezékiel 36,26-27).

Maga Jézus is ezt mondta: „...ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába – mert – ami  testtől született, test az – porból vétetett és porrá lesz (vö. Prédikátor 3,20) ... – de – ami Lélektől született, lélek az”, „visszatér Istenhez, aki adta” (Prédikátor 12,7). Ezért „Szükség néktek újonnan születnetek” (János 3,5-7).

Az előbb idézett Hitvallás szerint Isten az újjászületett, újjáteremtett embert „képessé teszi arra, hogy a Jézus Krisztus iránti szeretettől áthatva, Isten akarata szerint éljen!” „...mert az élet Lelkének törvénye megszabadította Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség” (Róma 8,2.6.).

„Az újjászületés valóságát a Jézus Krisztus példája szerinti élet bizonyítja” (Hitvallás). „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve – azaz lelkileg meghaltam a bűnnek – : többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem”(Galata levél 2,20).

Nem a magam életét élem tehát tovább, hanem a Krisztusét, aki bűntelen volt. Ez nem jelenti ugyan azt, hogy amíg itt élek e testben, nem követek el többé semmi bűnt, de nem élek benne, „akik – ugyanis –meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?” – amint korábban már idéztük.  Nem élhetünk benne, hanem igyekszünk minél előbb megszabadulni belőle. Ahogy a Bibliában írja az igen idős János apostol az ő első levelében:  „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is” (1Jn – azaz János apostol első levele – 2,1-2). Tehát már a következő vétek (nem szándékos, hanem elvétett, eltévesztett cél) ennek a bűn-adóssága is fizetve van. De ez nem felhívás arra, hogy akkor hát bátran vétkezzünk! Például: amelyik játékos szándékosan és rendszeresen „elvéti” a gól berúgását, azt elbocsátják a csapatból, hiszen az ellenfél javára játszik. Önmaga ellen és – a hasonlat értelme szerint –Isten  ellen. Ez tkp. öngól!

Megtért és újjászületett ember életében is előfordulhat valami bűn. Megint hasonlattal: Előfordul, hogy kisiklik, vagy összeütközik egy vonat, DE ez nincs benne a menetrendben! A „menetrend” az – megint a hasonlat értelme szerint –, hogy „gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek!”

„Az újjászületés valóságát bizonyítja” továbbá, hogy a Jézus Krisztus példája szerinti életben a Szentlélek

ilyen gyümölcsfürtöt terem, amelyen ilyen szemek, erények vannak: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem (béketűrés), szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (mértékletesség)...” (Galata levél 5,22-23).

Hogy az újjászületett ember ilyen gyümölcsöket teremjen, azon nem kell erőlködnie, mint ahogy egyetlen gyümölcsfa sem erőlködik azon, hogy teremjen. Terem, mert ez a természete. Ahogy Jézus másik tanítványa, apostola, Péter (Szent Péter) írja az ő bibliai levelében, Isten „ereje – Szentlelke – megajándékozott  minket” azzal, hogy„isteni természet részeseivé” legyünk (2Péter 1,3-4). Mert:

„Azt, aki újjászületett,
Áthatja égi szeretet.
Mert szívét Jézus tölti be,
S tettekben él szeretete.”^*

Kedves Olvasónk! Szeretné-e hogy a szeretetnek ilyen tettei ilyen gyümölcsei, jó tulajdonságai legyenek az életében? Ha igen, akkor térjen meg és szülessen újjá, mint azok, akiknek ezt írja Péter apostol a Szentírásban: „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Péter 1,22-23).

___________

^*Azt, aki újjászületett c. énekből. Baptista gyülekezeti énekeskönyv: 355;

               A hit hangjai: 227 

*

Utószó

E füzet 3. lapján ezt állítom: „...a Bibliában nincs olyan történet, amelyben hit nélkül megkereszteltek volna valakit.” Ezt az alábbi igével szokták cáfolni a Biblia Apostolok cselekedeteiről írott könyve 16. fejezetéből, ahol a filippi börtönőrről olvassuk a 33. vers végén, hogy: „megkeresztelkedett egész háza népével együtt”. Erre hivatkozik a nagy Cullmann teológus professzor a Barth nevű kollégájával folytatott híres vitájában mondván, hogy a háznép között bizonyára voltak gyermekek is, tehát a gyermekkeresztség igazolt tény a Bibliában. Mi azt írjuk – már korábban idézett Hitvallásunk 1. tételében:  „A teljes Írás – összefüggéseiben  (BM) és a Szentlélek világosságában értelmezve – a keresztyén hitélet tévedhetetlen és kielégítő szabályozója...” Ami az összefüggést illeti, ezzel minden teológus és filozófus egyetért. Nos, nézzük akkor a szóban forgó „háznép” összefüggéseit:

ApCsel. 16,30

A börtönőr  »ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”

ApCsel. 16,31

Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”

ApCsel. 16,32

Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. (De csecsemőknek nem lehet hirdetni Isten igéjét azért, hogy higgyenek, mert „a hit hallásból van” a Róm 10,17 szerint. Nekem pl. minden tizenéves gyermekem bemerítkezett, amikor hitre jutott, noha még „házam népéhez” tartozott. – BM)

ApCsel. 16,33

Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.

ApCsel. 16,34

Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett,

hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.« (Kiemelés: tőlem.)