...fontos lehet...

NYÍRI TAMÁS

Hegyi András

a magyarok bölcsessége sorozatban[1]

 (Nyomdai és elektronikus eszközökkel csak a szerző írásos engedélyének birtoklása esetén másolható, sokszorosítható!) 

• Ez a világ már nem természet adta otthona az embernek, hanem csupán terveinek nyersanyaga. Műanyagoknak, tömeghisztériáknak, mesterségesen felkorbácsolt igényeinek, szervezett szórakoztatóiparának valamiféle ideiglenes helye. Pedig a világ történeti realitás. Ugyan nem annyira kész dolog, hanem inkább esemény, ami folyamatosan történik. Az ember itt a földön berendezheti egzisztenciáját Istennel, de Isten nélkül, vagy akár Isten ellenére is. De ettől Isten, Isten marad, és nem csupán egy adat a többi közül.
• Néha az az érzésem, hogy a pszichológia valaminek befecskendezése az emberi agyba. Az átlagember világnézeti, erkölcsi és sorsproblémáira is ezektől a tudósoktól vár választ. Pedig az embernek nem csak földi, hanem örök sorsa és rendeltetése van.
• Ma a tárgyilagosság önvédelmi jellegű. Rengeteg ideológiai és történelmi hordalék között kell eligazodni. A mai társadalom túlerőlteti az embert.
• A múlt misszionáriusai evangéliumról beszéltek, de fűszerre és gyapotra gondoltak. A vadaktól viszont kizárólag a dzseszzenét voltak hajlandók átvenni.
• Az egyháznak nincs joga arra, hogy minden elképzelhető eszközt igénybe vegyen az evangélium győzelméért. Istennek nincs szüksége győzelmi jelentéseinkre.
• Isten mindenkinek felajánlja a kegyelmet. Isten azt üdvözíti, akit akar, ráadásul úgy, ahogy akarja. A többiek kárhozata hozzájárul a mi üdvösségünkhöz? Az üdvösség mindenkinek a legszemélyesebb ügye.
• Izráel nem hivatkozhat a kiválasztottság érdemeire, különösen Isten előtt. Isten nem azért választotta ki őket, hogy a többiről megfeledkezzék.
• Az ember akkor lesz önmaga, ha hasonlít a többiekre, de különbözik is tőlük.
• Amikor úgy tűnik, itt a vég, Isten kezébe veszi ezt a véget, és új kezdetté teszi. Jézus halála és feltámadása ezért kozmikus esemény, egy fordulópont. Halála lezárja a régit, feltámadása egy új világ kezdete.
• A kereszténységet nem lehet, mint egy foltot rávarrni senkire. Mert az valóságban, igazságban és szentségben született új teremtmény Istentől.
• Nincs olyan földi törvény, aminek csak előnye lenne. Előfordulnak olyan kérdések, amikről korábban nem is tudtak.
• Isten igazsága mindig ugyanaz, de nem holt igazság. Az egyház nem a történelem partján, hanem benne él.
• Egyre inkább nem lesz kényelmes a keresztényi élet.
• A laikus szó nem becsmérlő kifejezés.
• Az egyház nem kizárólagos várományosa az üdvösségnek. Isten a többieket sem kárhozatra teremtette, hanem a saját képére.
• A személy méltósága legalább annyira alapvető, mint a vallása.
• Az egyházban is számolnunk kell megváltatlansággal, bűnbeeséssel, bűnnel. Az igazi hit nem zárkózik el a valóság elől. De tudnia kell a megváltásról is.
• Az embernek már élnie kell, mielőtt tudná, hogyan kell élnie.
• Izráelnek királyt sem akart adni az Isten, mert ő akart uralkodni rajtuk. Aztán mégis keservesen kellett megtapasztalniuk, hogy milyen az emberek uralma.
• Milyen egyszerűen fogalmazott Jézus a farizeusok ügyeskedése helyett.
• Az evangélium nagysága abban áll, hogy nem csak a másvilágról beszél, hanem erről a világról is. Nemcsak lélekről, hanem testről is. Nemcsak örök életről, hanem a történelemről is. Nemcsak üdvösségről, hanem pénzről is.
• A megváltás végtelen megbánás és vételen elégtétel egyszerre.
• Istennek egyetlen történelmi periódus sem múlt.
• A nyugati ember felsőbbrendűségének babonája máig kísért. De sohasem volt érvényes.
• Egy hangnak értelmet a dallamban betöltött szerepe ad. Sőt itt nyeri el az értelmét is.
• Aki szeret, az keresztény.
• Abban a velünk született illúzióban élünk, hogy körülöttünk forog a világ. Hogy az „én” bolygója a többi ember.
• Mennyi öntetszelgős, öndicséret, önimádat van abban a kevés jóban, amit teszünk.
• A hit az a végtelenül nagy szükség, amelyet csak Isten tud betölteni.
• A szeretet életünk végre felhalmozódott tapasztalás, tűrés, odaadás, reményég, keserűség, beteljesületlenség, kiábrándulás és lemaradás a végső titokkal szemben. Sohasem befejezett, sohasem lezárt. Mint kínzó hiány beteljesülésre vágyik. De ebből a szeretetből mégsem marad ki semmi. Túlhalad mindenen. Mert Krisztus óta tudjuk, hogy az ő Atyja a mi Atyánk is. ezért bízok az előre be nem látható láthatatlanba.
• Jézus követője nem kérdezi, hogy mi haszna ha ad, hanem örül hogy jót tehetett. A farizeus ezzel szemben csupán korrekt. Mindenkinek megadja azt, ami jár, de meg is követeli a magéét.
• Akik megszerették Jézust, nem tökéletesek, mégis az ő eljövendő országának polgárai.
• Részletkérdéseik miatt soha ne tévesszük szem elől az egészet.
• Az embert úgy szoktuk meghatározni, hogy értelmes élőlény. De mi az, hogy értelmes? Amikor az ember megismeri saját titkát, rájön, hogy soha semmi sem elég érthető. Minden végtelenül üres. És ő mégis Isten végtelen gazdagságára van teremtve.
• Az újjászületés nem azt jelenti, hogy Isten másodszor is nekifog és kijavítja azt a mi előszörre nem sikerült neki. Nem azt, hogy Megváltó helyrehozza azt, amit a Teremtő elrontott. Az újjászületett ember nem javított kiadása az első embernek, hanem az ember Isten eredeti tervére állítása. A kegyelem Isten eredeti szándékába helyez vissza. Mert a kegyelemmel úgy élhetünk, hogy ő bennünk dicsőítse meg magát.
• Az egyház nem egy jól rendezett hadsereg, amely küzd a világgal, hanem a világ megsebzettjeinek gyógyhelye.
• Isten első áldása a termékenység, a második a munka.
• Rengeteg olyan adatnak jutunk a birtokába, amit képtelenek vagyunk feldolgozni és a helyére tenni.
• A tárgyilagosság = igazságszeretet.
• Nem a „tojásfejűek” alkotják meg az emberi létnek tévedhetetlen végét. Igazság csak egy van, de az ismeretszerzésnek sokféle útja. Tudomásul kell vennünk, hogy az ember nem érthet mindenhez egyformán jól. A végső dolgokhoz a legkevésbé. Isten viszont egészen jól.
• A Szentírás szerint a férfi és a nő megszentelt kapcsolata az ember természetes beteljesülése.
• A szűz ereje szelídíti meg a férfi vad szenvedélyét.
• A gyermek nem a szülő tulajdona vagy játékszere.
• Túl olcsón úsznánk meg a szeretet parancsát, ha mindenki egyforma lenne.
• Az isteni transzcendencia történelmi esemény is egyben. Jézus nem úgy uralkodik a történelmen, hogy egyebek közt ő is megpályázta és elnyerte. Ő eredeti Úrként Ura.
• Az egyház azért alakította ki gazdag liturgiáját, mert azt a mennyei kozmikus istentisztelet kezdetének látta.
• Az igazi nagyság nem megy a többiek rovására.
• A Szentírás az üdvösség szempontjából értelmezi a világot.
• Az Úr Jézus egész személyiségével szenvedett, nem úgy, mint mi, akik egy bizonyos mértéken túl már szenvedni sem tudunk.
• A keresztény ember nem fordulhat a világ ellen. Nem az ő feladata, hogy megszüntesse a világ rosszaságát. Abban rejlik a titka, hogy illúzió és szépítés nélkül, de mégis reménységgel mer nézni rá.

∗∗∗

Az idők jelei[2]

• Ha az állatnak nincs mit csinálnia, akkor elalszik. Ha az embernek, akkor az gondolkozik. Az ember logikai képessége a mindenséggel foglalkozik. Mi mindent meg akarunk érteni. Amikor valamire rájövünk az olyan, mintha átkerülnénk a túlsó partra.
• A pénzükre szeretnek és tudnak vigyázni az emberek.
• A rend szemben áll a véletlennel. Aki a véltetlenre hivatkozik, az lemond a rendről.
• A lélek fölötte áll az anyagnak, mert a lélek értelmes. Mindaz ami megérthető, az többnyire anyagi. Az anyag és a lélek abban viszont megegyeznek egymással, hogy mindkettő teremtmény. Mégis a lélek biztosítja az ember önazonosságát, mert az nem anyagi.
• A kultúra nem hozott létre új emberi fajt.
• Az évezredes kulturális múlt nem szüntethető meg rendeleti úton.
• Nem mindig járható a legrövidebb út. Olykor a hosszabb hamarabb vezet célhoz.
• A papoknak esik leginkább nehezükre, hogy elfogulatlanul tekintsenek magukra.
• Az igazat ne tévesszük össze a megszokottal.
• Isten senkivel nem húzza együtt a kocsit.
• A haladás semmit nem mond a világegyetem vagy az egyén végső sorsáról.
• A mai ember szinte vallásos tisztelettel szolgál világi célokat. Pedig az ember nem az a valaki, akinek csak gyomra van, hanem az, aki éhezi az igazságot.
• Csak akkor érzem magam maradéktalanul boldognak, ha valakinek ezt megköszönhetem.
• A profán világ tükrében csak a saját arcunkat látjuk.
• Nem Isten halott, hanem csak annak az embernek a hite, aki ezt vallja.
• Aki segítségért kiált, egészen másként használja ezt a szót, mint aki könyvvel a kezében éppen magyarul tanul.
• Abba kell hagynunk a jámbor fecsegést Istenről!
• A francia forradalomban a guillotinba karcolták bele azt a szót, hogy testvériség.
• A testvériség nem cimboraság.
• Az istentisztelet nem arra való, hogy ott egy hétre való kegyelmet tankoljunk.
• Isten nagyobb minden olyan jelnél, amely rá mutat.
• A törvény akkor erkölcsös, ha igaz, egyben keresztülvihető.
• Isten nem mondott le igazságáról az egyházi szabályok javára.
• Senki sem vonhatja kétségbe a másik ember hitét, ha az különbözik az övétől.
• Az egyház élő szervezet, tehát nem kell félteni a friss levegőtől.
• Némelyek úgy képzelik, mintha egy hitigazságokkal teli zsákot bízott volna az egyházra. A teológusoknak egyéb dolguk sincs, mint ezeket számolgatni és rendszerezni.
• A helytelenül vagy ügyetlenül fogalmazott szavak béklyóba verik az értelmet. Ekkor egy ideig szünetelni kell a szavakat, hogy szokjanak össze a valósággal.
• Vannak szavak amelyek megosztanak, és vannak amelyek egyesítenek.
• A teológia himnikus beszéd Istenről.
• Az előítéletek be nem vallott érdekeket védenek.
• Az egyházi hierarchia nem uralmi, hanem funkcionális jellegű. Különben a kinyilatkoztatás bürokratizálódásához vezet.
• A teológusnak vállalnia kell a kipellengérezést, barátai meg nem értését vagy árulását is, mert csak vajúdások és szenvedések árán közelítheti meg az igazságot. És a hívők félnek gondolkodni. Ezért tanítani is sokkal többet jelent lexikai adatok közlésénél. Aki valóban tanít, az önmagát áldozza fel tanítványainak, de elsősorban Istennek.
• Az igazi szeretet nem számító, nem kimért. Nem kérdezi, hogy mennyibe kerül?
• A mai világ csak azokat a keresztényeket keresi, akik keresztények maradtak.
• A szeretet átalakítja az embert.
• A hit nem azonos az Istenről szerzett tudással.
• A bocsánat az a mód, ahogyan Isten szereti az embert. A bűnbánat pedig az, ahogy az ember szereti Istent.
• Aki lekicsinyli a bűnt, az képtelen közeledni Istenhez.
• A Szentről szóló tanítás nem észtorna.
• Egyedül Isten a megmondhatója, hogy kik tartoznak az ő egyházához.
• A kegyelemnek nem vagyunk egyedüli boldog birtokosai.
• Akkor is tisztességes a hit, ha nem tudja az élet összes kérdésére a választ.
• Ha a kereszténységünk nem tesz eleget a küldetésének, akkor csupán egy tiszteletreméltó emlékmű.
• Ne legyen a prédikációd egy olyan lőporos hordó, amelyik sohase robban.
• Akkor lesznek hitelesek a keresztények, ha többé nem színlelnek.
• Jézus csodáiból Isten nyugalma és biztonsága árad.
• A sorsot szívesen ültetjük a vádlottak padjára.
• Az embernek abszolút jövője van az örökkévalóságban.
• Alig voltunk fiatalok, máris megöregedtünk.
• Eléggé nehéz elviselnünk azt, aki mindig melléfog.
• Ha a világ csupán önmagának él, akkor végül majd a saját ürülékével táplálkozik. A világnak önmagában nincs is célja. Ha volna, már rég el kellett volna érnie.
• A Szentírás a végről nem prognózist ad, hanem ígéretet.
• Nem a Bibliát kell magyaráznunk, hanem engedjük, hogy a Biblia magyarázza a mi életünket.
• A szentség az élet újrakezdésének a lehetősége.

∗∗∗

A  házasságról és a gyereknevelésről[3]

A Szentírás szerint a férfi és a nő megszentelt kapcsolata az ember természetes beteljesülése. A szexualitás, a szerelem és a család Isten nagy ajándéka. A házasság és a család nem csupán ember-tenyésztő intézmény! Aki így gondolja, a Teremtő becsületébe gázol. Hanem két ember létének ki-, vagy még inkább beteljesedése: egy életen át tartó szeretet és hűség, méghozzá egymás és utódaink felé. Itt a tisztaság és a szűziesség nem hideg távolságtartás az élettől, hanem ellenkezőleg: az élet finom csíráinak virágzása, növekedése és érett gyümölcsözése.

A szerelem bár nem teljesen azonos a szexuális gyönyörrel, de a kettő nem választható el egymástól. Nincs az a tökéletesen működő szexuális kapcsolat, amely tartósan elég lenne az embernek, ha hiányzik belőle az igazi szerelem, és ami elválaszthatatlan tőle, a kipróbált szeretet. A valóság azonban igen gyakran lemarad az idea mögött, nem is annyira rosszindulatból, mint inkább butaságból vagy beteges gátlásokból.

Tudnunk kell, hogy a férfi és a nő nem egyformán szeret. De ezzel kapcsolatosan tele vagyunk egy sereg balhiedelemmel. Mit várnak a feleségek a férjüktől? És mit a férjek a feleségüktől? A felségek elsősorban erőt. Az asszony párja legyen magával kemény, másokkal viszont elnéző. Az igazi férfi fegyelmezett, mértéktartó, nagyvonalú, jóságos és gyöngéd. Csak az igazán erős ember tud gyöngéd lenni. A gyöngéd erős, nem pedig erőszakos.

A mai férfiak viszont végtelenül tudják sajnáltatni magukat és ráadásul hallatlanul lusták. Ha kocsija van egy lépést se hajlandó gyalog menni. Azonnal ordít, ha éhes vagy a hasa fáj. Infantilis, úgy viselkedik, mint egy nagyra nőtt csecsemő. De a nő hogy találjon védelemre és szilárd támaszra egy csecsemőnél?

A másik amit a nők a férjüktől elvárnak az a felelősség. Ez azt jelenti, hogy vállaljuk tetteink következményét. Van bátorságunk szembenézni a hibáinkkal és mulasztásainkkal. Ahol pedig lehet, hajlandók vagyunk javítani. Mindkettejükre igaz: annak van súlya, akinek van felelősségtudata. 

A feleségek azt várják, hogy a férjük érettük is vállaljon felelősséget. Ádám ott állt Éva háta mögött az Édenben, de nem fogta meg a kezét, amikor az a tiltott gyümölcs után nyúlt. Isten pedig Ádámot kérte szómon, és nem Évát. A férjeknek tudomásul kellene venniük, hogy elsősorban ők a felelősek a házasságukért, mert a feleségük mindig csak válaszol. A feleség legnagyobb öröme, ha nyugodtan rábízhatja magát a szeretett férjére. A feleség arra vágyik, hogy fölnézhessen a férjére. Az ilyen férj mellett védve érzi magát. Tudata mélyén is helyesli, hogy ennek a férfinak mindent odaadjon. A feleség önmagát egészen akarja adni, nem csupán énjének egy részét.

Aztán elismerést is várnak egymástól. Emberi mivoltuk igazolását és erősítését. Attól az egyetlentől, akinek önmagukat tartogatták, és végül odaadták. Az életben semmit nem szabad átugornunk. A szüzesség a kifejlett nő öntudatosan őrzött érintetlensége. A szűz ereje szelídíti meg a férfi vad szenvedélyét. Aki nem éli meg és nem tapasztalja meg testileg-lelkileg, kellő ideig a szüzességét, - mert az túl rövid ideig tartott, az nem lesz teljes értékű férj vagy feleség sem.

A szüzességben nevelkedet férj vágyik haza lelkének kedves felsége után, aki őt tisztán megőrző és anyaian melengető társa. Aki befogadja őt és elrejti a világ elől. Körülveszi, otthon nyújt neki, olyat, amire csak egy szerető feleség és önzetlen anya képes. A beteljesült lét egyszerű örömét. Ennek íze olyan, mint a kenyér. Amíg a nő a testére szemérmes, addig a férfi a lelkére és a szavára. Az egymást szívből szeretők ebben a szemérmességben tiszták. Kettejük intimitása nem tartozik senki másra. Így állnak Isten színe előtt akkor is, amikor a szerelemben összekapcsolódnak.

Szerelmük gyümölcsei a gyermekeik. Általános tapasztalat, hogy a mai fiatalok előtt nincs tekintély. Pedig a gyermek még inkább igényli azt az erőt apjától, amit az anyja is vár tőle. Mégpedig azért, hogy testi-lelki biztonságot nyújtó otthona legyen. Ebben nőjön föl, és ebben ismerje meg a világot.

Akkor mért nincs ma számára tekintélye senkinek? Mert nincs rá alkalma, hogy megismerhesse a szülei tekintélyét. A tekintély csak fokozatosan és spontán módon alakul ki. És a gyerekeik hamarabb meglátják, hogy a szüleik mennyire lemaradnak az ideáik mögött. Hogy mennyire önzők, lusták és tiszteletlenek,  tapintatlanok. Apjuk mennyire nem igazán férfi, anyjuk mennyire nem szívesen feleség és anya. Nem csodálható tehát, hogy mennyire krízisbe került a gyermekek engedelmessége.

Az üvöltöző, piperkőc és nonkonformista fiatalság nem az igazi, hanem a mondvacsinált, jogi jellegű tekintély ellen lázad. Mégpedig nem azért lázad, mert van, hanem azért, mert nincs tekintély. A tekintélyt éppoly kevéssé tudja nélkülözni az ember, mint a szabadságot. Szüksége van mindenkinek egy rajta kívül lévő fix pontra, hogy önmaga fölé tudjon emelkedni. Különben beleesik a legsúlyosabb rabságba: önmaga foglya lesz. Tekintély csak olyan valaki lehet, aki méltó a bizalomra. Akinek a tekintélye nem igáz le, hanem véd. A tekintélye-vesztett szülők erőszakkal vagy kényeztetéssel próbálnak nevelni. A kényeztetés önkényt, az erőszak lázadást szül. Végeredményben mindkettő oda vezet, hogy neheztelnek a szüleikre. Mert nem tanították őket és nem állítottak fel biztonságot jelentő korlátokat. Eleve gyanúsnak tekintettek minden spontán kezdeményezést és önállóságot, de nem is vezették őket a veszélyes szirtek között.

A gyermek nem a szülők birtoka vagy játékszere. A szülői házban élő gyermek engedelmességgel tartozik. Ez az engedelmesség azonban nem korlátlan. Különbséget kell tudni tenni az önfejűség és a kezdeményezés lendülete között. A szülőnek nem kell magára venniük a felelősséget ott, ahol már a gyermek is képes azt vállalni. Az állandó óvás, intés a szülőnek az élettel szemben pesszimizmusáról árulkodik. A helyesen értelmezett neveléshez hozzátartozik a kellő mértékű tanítás és a szükséges szabadság biztosítása és korlátozása egyaránt. Enélkül nem lesz a gyermekből szabad és erkölcsileg felelős személy. Az Isten előtti létezés örömébe a szülők kettős egysége mellett beletartoznak a felnövekvő gyermekeink is.

[1] Nyíri Tanmás: A keresztény ember küldetése a világban – Akadémia kiadó Bp., 1996.

[2] Szent István társulat kiadása Bp., 1971.

[3] Nyíri Tamás: Keresztény ember küldetése a világban: 191.- 204. o. – Akadémia Kiadó Bp., 1996.