KULTÚRHÁZAK 2020 ÉJJEL-NAPPAL

 "Idén február 14. és 16. között tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal országos eseménysorozatot, melyet Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyit meg február 14-én, pénteken 13.30-kor Budafokon, a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központban. Az eseményen részt vesz a programsorozat védnöke Novák Péter, zenész, színész, rendező, Bordás István, főszervező, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, illetve Karsay Ferenc, Budafok – Tétény polgármestere.

A megnyitón fellép Budai Ilona, Kossuth-díjas előadóművész, majd különleges, egyedi produkciójával lepi meg a közönséget Simkó-Várnagy Mihály, a Budafoki Dohnányi Zenekar csellistája, és műsort ad a Kis Nádasdy Tánccsoport. Végül a programsorozat tematikája – a Mindennap értéket adunk – jegyében a megnyitó résztvevői és a sajtó képviselői betekintenek a művelődési központ programjaiba, többek között nyílt zenekari próba, borászati bemutató és szőlészeti minikiállítás, valamint élő festés várja a nagyérdeműt."

http://2020.kulturhazak.hu/kulturhazak-ejjel-nappal-2020-orszagos-megnyito/


 

MI SZÁMÍT HÁZASTÁRSI HŰTLENSÉGNEK?

"Indul a Férfi titkok Várkonyi Andinál szombat este 22 órakor a Life TV műsorán.

 A sikeres Női titkok Várkonyi Andinál is folytatódik vasárnap, de új műsort is indít a Life TV, ebben főleg férfivendégek érkeznek Várkonyi Andreához. Az első adás témája a megcsalás, és elsőre azt igyekeznek körüljárni a vendégekkel, hogy mi számít annak és mi nem. Szombat este Várkonyi Andi Németh Kristóf, Szabó András Csuti, Harsányi Levente és Fésűs Nelly segítségével igyekszik megválaszolni a felmerülő érzelmi, intim jellegű kérdéseket új műsorában.

A férfivendégek egyetértettek abban, ha a barátnőjük nővel csókolózik, az nem számít megcsalásnak. Németh Kristóf kifejtette, hogy a hűség szerinte döntés kérdése, ő az első házassága előtt eldöntötte, hogy soha többet nem megy félre. A színészt egy korábbi barátnője megcsalta, telefonjával bukott le - de csak hónapokkal később szembesítette ezzel a ténnyel."

https://www.origo.hu/teve/20200212-mi-szamit-megcsalasnak-a-magyar-sztaroknal-life-tv.html

További cikkeink...

  1. KARÁCSONYKA

Alkategóriák